Milyen kerítést válasszunk?

Milyen kerítést válasszunk?


Amikor saját házunkat építjük, arra törekszünk, hogy elképzeléseinket maximálisan megvalósítsuk, nagy hangsúlyt fektetünk a részletekre. Ha otthonunk már majdnem teljesen elkészült, vár ránk még egy nagy feladat, a kerítés építés. Érdemes körültekintőnek lennünk a kerítés megtervezése során, hiszen hosszú távra tervezünk.
Image
Egy ház építésénél, felújításánál általában az épülettel kapcsolatos munkálatokra kerül a hangsúly, ám a hozzá legjobban illő és egyben praktikus kerítés típus megtalálása is fontos szempont. Ennek megfelelően számos különböző anyagból készült kerítés típust ismerhetünk.Ismerünk alumíniumból készült változatot, ami az egyik legelterjedtebb típus. Ezt általában a minimál és a mediterrán házaknál alkalmazzák. Ennek a fajtának az egyik legnagyobb előnye, hogy az idő múlásával nem rozsdásodik, ennek köszönhetően hosszú az élettartama. Egy másik jellemző típus a betonkerítés, melyen belül lehet készíteni sima és festhető felületűt vagy nyitott és zárt típusokat is. Ez a kerítés típus környezetvédőnek minősül, mert a fő alapanyaga, a beton a természetes építőanyagok közé tartozik. Egy harmadik típus a kovácsoltvas kerítés, melynek alkalmazása több évszázados múltra tekint vissza. Ezeknek a felületét vagy csak alapozzák, vagy tüzihorgonyozással kezelik. Az utóbbi tökéletes védelmet nyújt a rozsdásodás ellen. Válassza ki az Ön számára legmegfelelőbb kerítés típust, és díszítő elemek sablonjaival kapcsolatban pedig bátran forduljon hozzánk! Zárt vagy nyitott kerítést építsünk? Amikor kerítés építésére, vagy éppen felújítására készülünk, az első, amit el kell döntenünk, hogy kerítésünk zárt vagy nyitott legyen. Mindkét rendszernek vannak előnyei és hátrányai, cikkünkkel igyekszünk segíteni a jó döntés meghozatalában.

Nyitott kerítés:

Mivel át lehet rajta látni, aki arra jár, látja, hogy milyen a kertünk, házunk, sőt, azt is, hogy mit csinálunk éppen a kertben. Ugyanakkor távollétünk alatt a szomszédjaink is jobban belátnak, így betörés szempontjából nem lesz olyan csábító az ingatlan. A nyitott kerítés nagyon szépen tud mutatni, és ha zavar minket a belátás, végig lehet ültetni például tujákkal, így kapva egy félig zárt rendszert, ami még természetes is. Zárt rendszerű kerítés:Teljesen átláthatatlan kerítés esetén a kertben azt csinálhatunk, amit akarunk, nem kell a járókelők figyelmétől tartani. Az utcáról beszűrődő zaj jelentősen csökken, ezért sokan választják ezt a megoldást forgalmasabb utak mellett. Vegyük figyelembe ugyanakkor, hogy esetleges távollétünk alatt kívülről nehezen ellenőrizhető az üres ingatlan. Válasszon kerítéssablonjaink közül! Vállalunk egyedi elemek gyártását is, munkatársaink szívesen állnak rendelkezésére elérhetőségeinken!

A ház éke:

Ha Ön elsétál a kertes házak között, nem a kerítéseket veszi észre és nézi meg először? Lehet kőből, vasból, betonból, lehet egyszerű és lehet díszített, színes, elegáns – és valljuk be, az utóbbit nézzük több ideig, méghozzá csodálattal. Talán rögtön eszébe is jut irigykedve, vajon hogyan, kivel csináltatta a kerítést a tulajdonos, még arra is gondol, hogy az Ön házát is díszíthetné egy különleges, egyedi kivitelezésű kerítés. Mire hazaér, a fejében már kirajzolódtak a pontos formák, színek és minták, milyennek is látná szívesen az új kerítést a háza körül. A megvalósítás pedig egyszerűbb, mint gondolná! Nálunk kerítéssablonok széles kínálata várja, melyek között biztosan megtalálja azt, amely passzol az Ön elképzeléseihez! Válogasson kerítéssablonjaink között, majd vegye fel velünk a kapcsolatot, hogy háza legszebb éke a kerítés legyen! Ne hagyja, hogy álmai otthona álom maradjon! Ön is valósítsa meg elképzeléseit, melyhez kérje bátran szakértő munkatársaink segítségét! Miért jó a betonkerítés?Sokan, amikor meghallják a beton szót, nehezen asszociálnak kecses formákra, hiszen ezzel az anyaggal legtöbbször házak falainál vagy a talpunk alatt találkozhatunk. Legyen azonban nyitott a beton természetes szépségére, melyet betonozási sablonokkal könnyen elérhetünk!

A beton kerítés hatalmas előnye, hogy sokkal jobban ellenáll az időjárás viszontagságainak, mint a fából vagy a drótból készült kerítések, ezáltal pedig beruházása sokszorosan megtérül. Mivel a kerítéseknél betonozási sablonokat szokás használni, így válogathat a különböző formák közül, legyenek azok robusztus oszlopok vagy karcsú, díszítést szolgáló elemek.

Betonozási sablonok segítségével olyan kerítést alkothat meg, amilyet csak szeretne, hiszen cégünk egyedi darabok gyártását is vállalja! Legyen kreatív, tervezze meg Ön, hogy milyen kerítés vegye körül a házát, és a beton időtállóságának hála gyönyörködjön hosszú évekig az elkészült műben! Bármilyen kérdése van, vegye fel velünk a kapcsolatot, és örömmel segítünk!

Várjuk hívását!

Vállalkozásunk épületszobrászathoz, kerítésépítéshez és térburkoláshoz szükséges beton és gipsz díszítő elemek sablonjainak kivitelezésével és forgalmazásával foglalkozik.

 

Szabó István Egyéni vállalkozó

Adószám: 66740580-2-27
Nyilvántartási szám: 38404896
Számlaszám: HU1202 3101-0164 2790-0010 0004
SWIFT: UBRTHUHB

 

Elérhetőségek

2481 Velence, Tópart utca 2.

+36-20-3992-407

+36-20-9470-607

szabosablon@gmail.com

H - P: 7:00 - 15:00

Helyszíni vásárlás csak előzetes telefonos egyeztetés alapján.